Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

A transzplantációs osztályon egy elkülönítő szobába léptem be, ahol egy 26 éves fiú feküdt. Mindössze nyolc napja kapott új szívet másfél év műszíves lét után, de már most nagyon jól érezte magát. Büszkén mesélte, hogy a szíve 55%-osan működik, ami azt jelenti, hogy ennél tökéletesebben nem is illeszkedhetne a szervezetéhez. Mosolyogva hozzátette, hogy talán már megérdemelte ezt a jó szériát, hiszen születése óta szívbeteg volt, és két éve le is százalékolták, pedig szerette a munkáját.

Az elmúlt időszak azonban nemcsak nehézségeket hozott az életébe – ekkor ismerkedett meg a barátnőjével. „Micsoda ajándék egy olyan társ, aki a legnehezebb időkben is kitart mellettünk” – gondoltam magamban. Ekkor a fiú elmesélte, hogy a barátnője sosem ismerte őt úgy, hogy ne lettek volna csövek a testében.

Éppen ekkor lépett be az ápolónő, hogy megmérje a vérnyomását, majd közölte vele, hogy néhány csőtől most megszabadulhat, mert már nincs rájuk szükség. Micsoda megkönnyebbülés!

Folytattuk a beszélgetést. Bár nehéz volt számára megélni, hogy az utóbbi időben a barátnője vitte a közös életük anyagi terheit – hiszen előtte autószerelőként jól keresett –, igyekezett cserébe minden házimunkát elvégezni, amit csak tudott. Leszázalékolva is próbálta hasznosnak érezni magát: Műszívvel is vezetett, és a rászoruló családtagjai számára ő lett az „ügyeletes sofőr”.

Aztán elmesélte, hogy van egy kedvenc idézete Ézsaiás próféta könyvéből, amit bele is írt a telefonjába: „Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!”

Úgy érezte, ez a mondat róla szól. A családjában volt még egy szívbeteg felmenője, de ő volt az egyetlen, aki örökölte ezt a terhet. „Talán én voltam az, aki vállalta ezt a küldetést” – próbálta értelmezni a vele történteket.

Nem akartam közvetlenül lebeszélni erről a gondolatról, de teológusként elmondtam neki, hogy az idézet egy nagyon híres messiási prófécia. Mi, keresztények úgy hisszük, hogy Jézus Krisztus volt az, Aki földre születése előtt önként vállalta ezt a küldetést: hogy szenvedjen értünk a kereszten, és megváltson bennünket. Így nekünk már nem kötelességünk újabb terheket önként magunkra venni – sőt, a nehézségeinket letehetjük az Ő lábai elé. Azt hiszem, megértette.