Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

A napok nagyon lassan telnek. Harcolnom kell minden olyan gondolat ellen, ami megpróbálja elvenni a hitemet: azok ellen, amelyeket a műtéttől, a fájdalomtól és az ismeretlen helyzetektől való félelem szül. Mindezt mosolyogva, kedvesen tettem, hogy a fodrászatban lévő embereket ne terheljem a munkám során.

Nem akartam beszélni erről senkinek. Harc volt ez, de mindig győzedelmes. Vonzott a Szentírás olvasása, és egyre inkább vágytam Isten közelségére, arra a belső nyugalomra, amelyet ott találtam meg. Imádságban nemcsak magamért kértem segítséget, hanem a sebészért is: azért, hogy bölcsességgel, tiszta döntésekkel és biztos kézzel végezze a munkáját, és csak annyit tegyen, amennyi valóban szükséges.

Megnyugtató volt abba kapaszkodni, hogy Isten gondoskodása nem elvont gondolat, hanem nagyon is személyes. Hiszem, hogy védelmet és oltalmat ad, és hogy nem hagy magunkra a kiszolgáltatott helyzetekben sem. A Szentírás lapjairól számomra egy olyan szeretet sugárzik, amely óvó, megtartó és feltétel nélküli – olyan erő, amelyhez semmi más nem hasonlítható.

Ilyen összefonódásban mondtam el ismét, hogy nem tudom, hogyan közöljem szüleimmel, hogy rosszindulatú daganatom van, és hogy egy pár nap múlva megműtenek. Bennem volt a félelem, minden nap halogattam a velük való beszélgetést. Megtehettem, hiszen majdnem 200 km-re laknak tőlünk, és telefonon tartjuk a kapcsolatot. Azért nem mertem elmondani, mert féltettem őket, tartottam attól, hogy milyen hatással lesz rájuk a hír, rosszullétet, sírást vagy valami egyebet vált ki belőlük.

Ismét letettem ezt a problémát. Aztán megértettem, hogy ha félek elmondani a szüleimnek, akkor mégsem teljes a bizalmam Isten felé. Mert ha teljesen átadom, akkor Neki gondja van rá, hogy felkészítse őket arra, hogy készek legyenek elfogadni ezt a rossz hírt. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megérthettem, hogy én magam vagyok az akadály ebben a dologban.

Mikor ezt imádságban lerendeztem, teljesen megnyugodva hívtam fel szüleimet, és elmondtam nekik. Szeretettel, teljesen megértően fogadták, vigasztaltak: „Isten meg fog gyógyítani.” Nem történt semmi sírás vagy rosszullét, hittel teljes biztatás volt a válasz – ha lehet ebben a helyzetben ezt mondani. Boldog voltam, mert láttam Istenem munkáját, mely mindent elrendez, amit átadunk Neki.