Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

A kezelésem során többször is szöges ellentétben álló utasításokat kaptam. Volt, aki azt mondta: sem enni, sem inni nem szabad. Aztán jött valaki, aki szerint inni már lehetett, majd egy harmadik közölte, hogy nyugodtan ehetek-ihatok bármit. Ezen nemcsak én magam igazodtam el nehezen, de láthatóan az ápolói gárda sem tudta néha, hol áll a feje.

Egyik reggel az utolsó parancs értelmében már jogosult lettem volna a reggelire, de mivel nem szerepeltem a listán, nem kaptam semmit. Jeleztem a problémát, mire az egyik nővérke megígérte, hogy utánanéz és intézkedik. Ez reggel nyolckor még biztatóan hangzott. Tíz óra felé azonban már egyre gyengébb ígéretnek minősítettem a dolgot, az ebédidőhöz közeledve pedig végképp elfogyott a türelmem. Próbáltam utánajárni a kérdésnek: Enni vagy nem enni? Ez volt itt a kérdés.

Éppen a folyosón futottam össze az ígéretet tevő nővérkével. Átsuhant rajtam a gondolat, hogy jól leszidom: Reggel óta felém sem nézett, és szemmel láthatóan teljesen elfelejtett. Aztán hirtelen más ötletem támadt: Úgy döntöttem, csavart viszek a történetbe.

Úgy szólítottam meg, mint a mintapéldányát annak a nővérnek, aki rendkívül törődik a betegeivel, minden apróságra odafigyel, és akinek olyan fantasztikus a memóriája, hogy soha semmit nem felejt el. Megjegyeztem, milyen megnyugtató, hogy ő biztosan már el is intézte a reggelimet. Látni kellett volna a zavarodottságát! Nem tudta, mit kezdjen a dicsérettel: Utasítsa vissza a szép szavakat és vallja be a feledékenységét, vagy bújjon bele abba a szerepbe, amit ráosztottam? Ez utóbbit választotta. Elszaladt, és még ebéd előtt hozott nekem egy kis reggelit.

Amikor megérkezett az étellel, újra megerősítettük: Ő az a nővér, aki mindig megtartja az ígéretét. Egy idő után láthatóan tényleg elhitte ezt magáról. Attól kezdve minden találkozásunkkor átismételtük a tézist: Ő az, aki nem felejt. Ha mégis becsúszott egy kis baki, csak még intenzívebben hangsúlyoztuk, milyen csodálatos ápolónő is ő, akinek a szava szent. Miután teljesen azonosult ezzel a képpel, talán egyszer tényleg azzá is válik, akinek mondja magát, bár ennek a végső átalakulásnak a megvalósulását már nem tudtam kivárni a kórházban.