Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

2005 júliusában egy szokatlan csomót fedeztem fel a bal mellemben, a felső, belső részen. Korábban nem tűnt fel, mivel nem okozott fájdalmat. Arra jutottam, hogy valószínűleg csak egy tejcsatorna-gyulladásról lehet szó, amire majd kapok egy kis antibiotikumot, és minden rendbe jön. A következő hetekben azonban rá kellett döbbennem, hogy a csomó nem múlik el magától; sőt, növekedni kezdett, és a bőr is megfeszült felette. Akkoriban éppen vidéken voltam, ezért szóltam a férjemnek, hogy visszautazom a városba, és kérek egy receptet a fertőzésre. Amit egy gyors vizsgálatnak és rutinszerű receptírásnak hittem, az végül egy életet megváltoztató diagnózissá vált. Az orvos közölte, hogy mielőtt bármit felírna, ultrahangra és mammográfiára van szükség.

A következő néhány óra életem legzavarosabb időszaka volt. Amíg a receptre vártam, az orvosok már tűbiopsziáról és a lehető legjobb sebész kiválasztásáról beszéltek. Csak kapkodtam a fejem, amikor az asszisztens a közelgő műtétről és a „szövetkímélő eljárásokról” kezdett magyarázni. Úgy éreztem, mintha idegen nyelven beszélnének hozzám. Próbáltam elmagyarázni nekik, hogy nincs mellrákom, csupán elzáródott a tejcsatornám, és csak egy receptre van szükségem. Ekkor közölték: A bal mellem felső, belső negyedében egy 3×6 centiméteres daganat van, amilyen ráadásul nagyon gyorsan nő, ezért azonnal sebészhez kell fordulnom. A klinikáról rögtön a Kékgolyó utcai Onkológiai Intézetbe küldtek.

Minden olyan gyorsan történt, hogy teljesen összecsaptak a fejem felett a hullámok. Azonnal be akartak fektetni, és már a műtét időpontját tervezték a daganat eltávolítására. Arra sem volt időm, hogy felfogjam: rákos lehetek! Egyáltalán nem álltam készen arra, hogy döntsek a mellem részleges vagy teljes eltávolításáról. Megálljt parancsoltam az információáradatnak, és időt kértem a gondolkodásra, valamint a feldolgozásra, hogy megalapozott döntést hozhassak.