Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

A műtét két órán át tartott, de végül sikeresen lezárult. Mint később kiderült, bélcsavarodásom volt, ami érelzáródást okozott. Az orvosok azt mondták, hogy várhatóan 2–3 nap múlva haza is mehetek. Bárcsak ilyen egyszerű lett volna! Végül 16 napot töltöttem a kórházban, rengeteg fájdalom és szenvedés között. Hosszan sorolhatnám: katétert vezettek le az orromon keresztül a gyomromba; mindkét karomban begyulladt a vénám, mert akárhova szúrták a branült, mindig elgörbült; és a műtét utáni fájdalmakat csak a morfium tudta enyhíteni. De ezeken túl is számtalan megpróbáltatás várt rám.

Mégis volt egy nap, egyetlen nap, amikor minden megfordult.

Egy reggel szokatlanul jól ébredtem, nem éreztem különösebb fájdalmat. Édesanyám végig velem volt, és nem tudom, miért, de azon a reggelen megmutattam neki az egyik kedvenc dalomat: Pintér Béla Lásd meg a Csodát című énekét.

Ezután elindultunk a szokásos reggeli vizsgálatra. Miközben a rendelő előtt várakoztunk, panaszkodni kezdtem, hogy rettenetesen fázom. Anyukám megérintette a homlokomat, és azonnal érezte, hogy tűzforró vagyok. Gyorsan vissza akart vinni a szobámba, de útközben összeestem. Nővért hívott, aki tolókocsit hozott, és visszatoltak az ágyamhoz. Lázmérés után kiderült: Több mint 40 fokos lázam van. A nővér azonnal elszaladt a főorvosért. Úgy volt, hogy az intenzív osztályra visznek át.

Ekkor azonban – teljesen tisztán – egy hangot hallottam, amely ezt mondta: „Mondd el anyukádnak, hogy ez egy próba!”

Csak ketten voltunk a kórteremben. Nem tudom, hogy a magas láz miatt történt-e, vagy valami más miatt, de gondolkodás nélkül, ösztönösen odafordultam anyukámhoz, és kimondtam: „Anya, ez az én próbám.”

Amint ezek a szavak elhagyták a számat, azonnal jobban éreztem magam. Mire a nővér visszaért a főorvossal, már mosolyogtam az ágyban. Rögtön eszembe jutott a reggeli dal, amit mutattam anyának. Aznap valóban megláttuk a csodát.