Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

Betegség idején mindig érdemes imádkozni. Az ima képes fordítani a helyzeteken, enyhíteni a szenvedést, sőt – nem ritkán – csodákat hozni. Ám még ha meg is gyógyulunk, egyszer mindannyian elbúcsúzunk ettől a földi világtól. Érdemes jó felkészültséggel megérkezni arra a pillanatra.

Jézus világosan megmondta: „Aki hisz, annak örök élete van.” Aki Jézushoz köti az életét, az a halál pillanatában Őhozzá megy. Aki nem, az nem Hozzá. Ezért – ha még nem tettük meg – a lehető leghamarabb keressük Istent, és kössük össze vele az életünket.

Amikor kórházban dolgoztam, sokféle emberi sorsot láttam. Voltak csodás gyógyulások, de olyanokkal is találkoztam, akik tudatosan készültek a földi lét utáni életre. Soha nem felejtek el két embert, akik mély nyomot hagytak bennem.

Az egyik egy negyvenes éveiben járó nő volt, akit rák miatt elhagyott a férje. Egy szép, napsütéses délután kitoltam a kórház kertjébe hordágyon. Azt mondta: „Szeretnék teljesen tisztán, bűneimet rendezve megállni Jézus előtt.” Meglepett, hogy engem, a feleannyi idős fiatalt kért meg erre. Hihetetlen alázat volt benne. Amikor az okkult dolgokról is beszéltem neki, azonnal megbánta azokat. Soha nem találkoztam senkivel, aki ilyen tudatosan és tisztán készült volna az átlépésre.

A másik egy 16 éves lány volt. Gyönyörű haja és tiszta tekintete volt, úgy tűnt, az élet kapujában áll. De ő tudta: Valójában egy másik ajtó előtt van. Tisztában volt vele, hogy nem megy férjhez, nem lesz gyermeke, és nem ünnepli meg a húszéves születésnapját sem. Mégsem panaszkodott. Csak egy tiszta lélek volt, aki már szinte a túloldalon járt. Mennyei békesség és egyszerűség sugárzott belőle: „Most még itt vagyok, de nemsokára hazamegyek.” Nekem, aki maradtam, életre szóló élményt jelentett a találkozás vele.

Helyt kell állnunk az életben, de készen és szabadon kell állnunk arra az időre, amikor eljön az a megszabott pillanat – de csak akkor, ha Isten mondja ki. A gonosz egy másodperccel sem rövidítheti meg földi pályánkat, sem betegséggel, sem tragédiával. Az örök élet valóság. De amíg itt vagyunk, szeressük Istent, és szeressük egymást! Adjunk, mondjunk, tegyünk annyi jót, amennyit csak lehet.Kettőjükkel pedig – hitem szerint – jókat fogunk beszélgetni majd az örökkévalóságban.