Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

Két éve már, hogy hivatalosan is asztmásnak nyilvánítottak. Megtanultam együtt élni vele. Felmentésem volt a futás és más kimerítő tornagyakorlatok alól. Megszoktam, hogy a busz után sem érdemes futnom, mert utána befulladok, ahogy az izgalom sem tett jót. Pipát is kaptam, amit ha nem felejtettem otthon, gyakran használtam.

Viszont amikor nyugodt és kiegyensúlyozott időszakot éltem, hetekig vagy akár hónapokig meg is feledkeztem erről a betegségről. Egy ilyen időszak végén érkezett a gyülekezetünkbe egy vendégszolgáló. A tanítás végén előrehívta azokat, akiknek „komoly betegségük van”, hogy imádkozzon a gyógyulásukért. Én azonban soha nem gondoltam magamra úgy, mint akinek komoly betegsége van, így csendben a helyemen maradtam.

Ekkor azonban bevillant, hogy az asztma, amikor épp rám tör, valóban komoly – és nemcsak félelemben tart, hanem vissza is fog az életben. De rögtön arra is rájöttem, hogy ha most kimegyek imáért, hinnem kell abban, hogy meg is gyógyulok – és ez azt jelenti, hogy vállalnom kell a futást és az ugrálókötelezést a suliban. Ettől a gondolattól nagyon megrettentem, mert féltem a befulladástól.

Akkor megszólalt bennem egy hang, amit a Szentléleknek tulajdonítok: „Elhiszed, hogy meg tudom tenni? Elhiszed, hogy tényleg meg fogsz gyógyulni?”

Körülbelül fél órán át ültem a helyemen, ezen őrlődve. Elkezdtem Isten nagyságán elmélkedni. Tudtam, hogy képes rá. De meg is fogja tenni? Itt és most, értem? Hatalmas harc dúlt bennem.

Végül, amikor már senki sem állt sorba imáért, egyszer csak felugrottam, hogy értem is imádkozzanak. Meg voltam róla győződve, hogy Isten meggyógyít! Arra már nem is emlékszem, ki volt az, aki imádkozott értem, de arra igen, hogy amikor kimondta az „ámen”-t, tudtam: Meggyógyultam!

Két nappal később tesióra következett, és tudtam, hogy ugrálókötelezés lesz, ami eddig azt jelentette, felmentés miatt nekem át sem kell öltöznöm. De alig vártam, hogy végre átöltözhessek és ugrálhassak!

A tanár azonban megállított. „Nekem felelősségem van. Felmentéssel rendelkező diák nem tornázhat. Ha befulladsz, én kerülök bajba” – mondta. De sikerült meggyőznöm az egész osztály füle hallatára: „Engem Jézus meggyógyított két napja, és már nem fogok befulladni!”

A pipát a kezébe adtam, és elkezdtem ugrálni. Semmi bajom nem lett! Azóta sem fulladtam be soha többet!