Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

Egyik este, kihalt kórházi szobámban eszembe jutott, hogy nem rég beszéltem egy volt iskolatársammal a szememről, a párkapcsolati kudarcaimról, a felújítási mizériáról és megkérdezte, szoktam-e imádkozni. Mikor mondtam, hogy nem nagyon, bíztatott: egyszerűen térdeljek le, és kezdjem el, mondjam, ami kikívánkozik belőlem. Akkor este arra gondoltam, miért is ne? Nem emlékszem, hogy tényleg letérdeltem-e, vagy csak az ágyamon ülve kezdtem elpanaszolni Istennek hosszasan mindent. Többször meghallgattam az „Oceans” című dalt, és sírva énekeltem én is: „Lélek, add, hogy Benned teljesen megbízzak, a vízen bátran Veled járjak!” Akkor úgy éreztem, Isten a vállamra tette a kezét. Az érzés nem múlt el akkor sem, amikor kiléptem a szemészeti osztály folyosójára. Nem múlt el a vizsgálatok során és a további kínlódások közepette sem, és akkor sem, amikor elhagytam a kórházat. Ha nem is mindig egyforma erővel, de azóta is ezt az oltalmazó kezet érzem a vállamon, ami megnyugtat szorongató helyzetekben, és erőt ad, amikor kevésnek érzem magam.

Akkortájt kezdtem el tanulni, Szentírást olvasni a gyülekezet egyik vezetőjével, aki annak idején elhívott az istentiszteletre, és aki egyébként doktoranduszom volt az egyetemen. Sok gondolkozással és kétséggel, sok megrendüléssel és felismeréssel telt el a következő három év. Ekkor, 2022-ben, megtértem. Ugyanebben az évben bemerítkeztem, egy hónappal azután, hogy harmadszorra is megházasodtam. Az lett a feleségem, akivel hiszem, hogy egymásnak lettünk teremtve, pedig ez a megismerkedésünk után még jó ideg nem volt számomra világos. 2019 májusa óta semmilyen komolyabb szemészeti problémám nem volt. Azóta is rendszeresen járok kontrollra, és a doktornő mindig megdicsér: „Nagyon szép a szeme.”

Atyám, köszönöm, hogy meggyógyítottál testben és lélekben! Köszönöm, hogy annyi mindenkit és annyi mindent használtál, használsz a gyógyításomhoz és az újraformálásomhoz! Köszönöm, hogy továbbra is a vállamon tartod a kezed!