Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

2002-t írtunk. Aranyérproblémákkal küzdöttem, és sajnos nem használtak azok a kezelések, amiket előzőleg kaptam. Szeptemberben egy proktológushoz kerültem, aki végül kimondta: kórházi kivizsgálásra és vastagbéltükrözésre van szükség, hogy kiderítsük a folyamatos vérzés okát. A Tétényi úti kórházban szembesültem a diagnózissal: egy nagyméretű daganatot találtak a vastagbelemen. A műtétre másnap került sor, majd az orvos azzal engedett haza, hogy várjuk meg a szövettan eredményét. Azonban a hazatérés után a vérzés olyan intenzívvé vált, hogy a lányomnak mentőt kellett hívnia. Visszakerültem a kórterembe, ahol megkezdték az azonnali vérzéscsillapítást. Rettenetesen féltem. A családomat korábban megtizedelte a rák: a nővéremet és a férjemet is e kór miatt veszítettem el. Bár hívő ember voltam, a szorongás és a halálfélelem mégis rám telepedett.

Másnap reggel, szokásomhoz híven, kinyitottam a Bibliát. Olvasás közben éreztem, hogy valami megváltozik bennem. A 116. zsoltár sorai elevenedtek meg: „Körülvettek engem a halál kötelei… de az Úr nevét hívtam segítségül: Óh Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!… Megszabadítottad lelkemet a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól… Az élők földjén fogok járni az Úr orcája előtt.” (Zsoltárok könyve 116:3-9)

Úgy éreztem mintha Isten így bátorítana: „Ismerem a szorongásodat, a félelmedet, de megmentelek. Tanúm leszel, és élni fogsz!” Olyan mély nyugalom áradt el rajtam, amit korábban sosem tapasztaltam.

Délután, amikor a lányom meglátogatott, elképedve nézett rám: „Anyukám, mi történt? Olyan jókedvű vagy!” Sugárzó arccal válaszoltam: „Semmi baj, drágám, úgy érzem, Isten azt szeretné, éljek.” Meg akartam mutatni neki is a napi Igét. Megkerestem a kalendáriumban szeptember 17-ét, de legnagyobb döbbenetemre nem az a szöveg állt ott, amit reggel olvastam.

Lázasan lapozni kezdtem, és végül megtaláltam: augusztus 17-énél szerepelt a zsoltár. Egy hónapot tévedtem a lapozásnál, de számomra ez nem véletlen volt, hanem isteni irányítás. Isten tudta, hogy abban a kritikus percben pontosan arra az üzenetre van szükségem, hogy legyen erőm a gyógyuláshoz. A szövettan eredményétől függetlenül már tudtam: biztonságban vagyok. Most 2025-öt írunk – 23 év telt el a műtét óta.