Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

A történet úgy kezdődött, hogy 2012. december elején egy rutinbeavatkozásnak számító kis műtét szövettani eredményét vártam. Munka után terveztem bemenni a leletért. Tanár és segítő pedagógus vagyok egy nyolcadik kerületi iskolában, olyan helyen, ahol a fiatalok között rendkívül ritka a teljes család. Annál gyakoribbak a válások, a napi veszekedések, bántalmazások és a függőséget okozó szerek napi használata.

Aznap délelőtt váratlanul egy tizenéves fiút hoztak hozzám.

– Csinálj vele valamit, már nem bírunk vele, minden órát tönkretesz, őrült módon viselkedik!

– Ugye beszélgetsz egy kicsit vele?

– Persze! – mondtam.

A szituáció nem volt ismeretlen számomra. Láttam, hogy nem lesz könnyű a közelébe férkőzni. A fejét lehajtotta, és amikor rám nézett, a tekintete ezt mondta: „Mit akar ez a nő tőlem? Miért nem hagynak már végre békén?”

Először csak csöndben figyeltem, nem akartam lehengerelni. Nem tiltakozott a csend ellen, de magatartása elutasító volt. Később mégis megszólalt, miután pár szót mondtam neki saját életem tapasztalatairól. Azt mondta: „Rendben, magának elmondom, maga jó fej.”

Szörnyű történet megismerője lettem. A 17 éves fiú mély drogfüggőségben élt, elvonási tünetekkel küzdött. Őszintén elsírta kínjait, próbálkozásait és kudarcait, valamint családja zűrzavaros életét. Amit mondott, nagyon megérintett. Hazafelé a metrón felajánlottam Istennek minden aznapi nehézséget és fájdalmat ezért a fiúért, úgy, ahogy azt a miséken tanították.

Nem gondoltam, hogy ez hamarosan nagyon is konkréttá válik: a kórszövettani eredményem P4-es rákos betegséget diagnosztizált. A közösségemtől, családomtól és barátaimtól sok vért és bátorító együttérzést kaptam. Nem éreztem magam egyedül. Isten mindig velem volt. Különösen éreztem Őt a műtét utáni éjszaka csendjében. Egy dallamot suttogtam hajnalig: „Hozzád emelem a lelkem, Benned bízom, Istenem!”

A műtét jól sikerült, a daganatot eltávolították, az életemet ma már minden következmény nélkül folytatom. Teljesen meggyógyultam, és éreztem, hogy új életet kaptam.

Ez a fiú – miután visszamentem az iskolába – drogra vonatkozó kérdésemre ezt válaszolta: „Tanárnő, annak már vége, én soha nem drogozom többé, nincs annak értelme.”

Dicsőség és hála Néked, Urunk Jézus Krisztus!