Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

2017. október 13-án mentő vitt a sürgősségire. A szövettan megerősítette, hogy rosszindulatú, előrehaladott végbéltumorom van. Mikor ezt megtudtam, összeomlottam. „Miért?” Csak azt kérdezgettem: „Istenem, miért?” Egy fájdalmas, hosszú éjszakán keresztül kértem Isten segítségét, de úgy éreztem, Istennek célja van a mostani szenvedéseimmel.

Három dolgot kértem Istentől: Őrizze meg a feleségemet, ez a betegség legyen az Ő dicsőségére, és legyen végig velünk, valamint, hogy használjon fel engem a sorstársaim között. Isten mindhárom kérésemet beteljesítette a betegségem ideje alatt. November 13-án feküdtem be az onkológiára hat hétre. A harmadik napon meglátogatott a kórházlelkész. Bemutatkoztam neki: Elmondtam, hogy Isten gyermeke és lelkipásztor vagyok. A lelkész fellelkesedett, és azt mondta, sok feladatom lesz itt. Ettől kezdve a nővérek hozzám irányították azokat a betegeket, akik beszélgetésre vagy lelki támaszra vágytak.

A betegek kérték, hogy prédikáljak nekik; sosem felejtem el azokat az alkalmakat. Egyszer egy sorstársamnak hirdettem az evangéliumot, majd megkérdeztem, szeretne-e imádkozni. Azt felelte, ő csak a Miatyánkot ismeri, így együtt kezdtük el mondani. Az ismert ima végén azonban már a saját szavaival folytatta: „Köszönöm, Istenem, hogy Rólad beszélgettünk. Nem azért hiszek Benned, mert beteg vagyok; tudom, hogy szeretsz. Kérlek, gyógyíts meg, tisztíts meg! De ha nem gyógyulok meg, vigyél a Mennyországba, és őrizd meg a családomat!”

Ahogy hallgattam őt, folytak a könnyeim. Így fohászkodtam: „Uram, nem bánom, ha engem nem gyógyítasz meg, de őt gyógyítsd meg!” Később azonban beláttam, hogy ezt a feleségem miatt nem kérhetem így, ezért visszavontam a kérést.

Isten végül hazahívta a fiatalembert a Mennybe, de a felesége később elmesélte, hogy azután az ima után a férje élete teljesen megváltozott: halálfélelem nélkül, békességben távozott közülünk. Én pedig végül meggyógyultam.