Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

Egy keddi napon a felettesem szívességet kért tőlem: Segítsek az új beszerző kollégának növényeket választani egy kertészetben. Mivel rendkívül érzékeny vagyok a napra, kalap és árnyék híján enyhe napszúrást kaptam. Rutinosan kezeltem a helyzetet, így a hét hátralévő részében tovább tudtam dolgozni.

Pénteken egy különleges keresztény rendezvénysorozat záróestjére készültünk Pécsre, ahol szállást is foglaltunk. Munka után még találkoztam édesapámmal az Állatorvostudományi Egyetemen, ahol egy elhúzódó szoboravatót hangosított. Büszkén figyeltem őt, de a tömeg miatt már csak a tűző napon jutott hely, így pár perc alatt újra rosszul lettem. Kábultan dőltem le egy padra a hallgatók között. Csak akkor figyeltek fel rám, amikor apu rám talált. A professzorok segítőkészsége példaértékű volt: Még „lovaknak készült” (speciális összetételű) gyógyszert is adtak. Egyikük a lelkemre kötötte: Ha pár órán belül nem leszek jobban, azonnal menjek kórházba, mert a hőguta jeleit mutatom.

Apu elvitt a férjemhez, aki a történtek után hallani sem akart az utazásról. Végül meggyőztem, hogy ott a helyem, és bíztatott a tudat, hogy útközben is bárhol találunk kórházat. A gyógyszer ellenére az úton sem lettem jobban, de nem bántam. Mire elértünk a rendezvény helyszínére, már csak vonszolni tudtam magam; a férjemnek folyamatosan tartania kellett, miközben átvágtunk a sportcsarnokon.

A lépcsőházban egy férfi észrevette, hogy baj van. Megkérdezte, segíthet-e, és hiszek-e Jézusban. Igent mondtam. Majd tovább kérdezett: hiszem-e, hogy a testem a Szentlélek temploma? Erre is igennel feleltem. Azt mondta: Ahogy mi is megjavítjuk a házunkat, ha az megsérül, a Szentlélek is megjavítja az Övét. Imádkozni kezdett, és Jézus nevében gyógyulást kért. A második ima után megkérte a férjemet, hogy engedjen el. Ő nehezen tette meg, de a lábam megtartott! A férfi elköszönt, és elment. Lassan, de már segítség nélkül jutottam el a küzdőtérig. Csak nevettem magamban, és hálát adtam Istennek: Minden tünetem elmúlt. Késő estig maradtunk, másnap pedig – immár kalappal a fejemen – vidáman róttuk Pécs utcáit.