Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

2021 júliusában jutottam el végre egy gasztroenterológushoz, amikor már a háziorvosom is tanácstalanul állt a tüneteim előtt. A vizsgálat olyan fájdalmas volt, hogy még bódításban sem tudták teljesen elvégezni, de végül kiderült: Súlyos vastagbélgyulladásom van, ami akár colitis ulcerosa, Crohn-betegség vagy rákos elváltozás kezdete is lehet.

Elkezdődött a kezelés, de egy év elteltével sem történt jelentős javulás. Ekkor az orvosom kijelentette, hogy meg kell ismételni a vizsgálatokat. Én viszont csak altatásban voltam hajlandó beleegyezni a beavatkozásba, így egy magánklinikára mentem, ahol még altatás közben is kétszer felébredtem a fájdalom miatt. A friss leletekkel tértem vissza a főorvosnőhöz, aki – legnagyobb megdöbbenésemre – azt mondta, keresnem kellene másik orvost. Úgy fogalmazott, hogy ennyi idő után már jobban kellene lennem, és ő már nem tud többet tenni értem.

Ez volt az a pont, amikor nagyon közel kerültem ahhoz, hogy mindent feladjak. Gyengének, haszontalannak éreztem magam – olyannak, akiről már az orvosa is lemondott. A testem alig fogadott be bármit, sokszor az evés is értelmetlennek tűnt. Egyre mélyebbre süllyedtem. Semmihez nem volt kedvem. Közben a feleségem minden erejével azon volt, hogy új orvost találjon, és közben próbálta kideríteni, mi az, ami esetleg az étkezésben kiválthatja a panaszaimat. De minden igyekezetünk eredménytelennek bizonyult. Három hónap telt el így, remény és javulás nélkül.

Egyik nap arra gondoltam, hogy talán az edzés, ami korábban segített oldani a bennem lévő feszültséget, most is jót tehetne. Felvettem a ruhámat, és elindultam a karantén idején otthon kialakított kis edzőtermünk felé. A hálószobából az ebédlőn keresztül vezetett az út, de mire a kanapéhoz értem, teljesen összeomlottam – úgy elgyengültem, hogy nem tudtam továbbmenni. Lerogytam. Ott, a kanapén ülve, csendben elkezdtem imádkozni. Őszintén kértem Istent, hogy szóljon hozzám, jelentsen ki valamit a szándékából, és mutassa meg, mi a terve velem.