Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

Úgy döntöttem, hogy az éves nőgyógyászati szűrésemet ismét állami ellátásban végeztetem el, a magánrendelés árai ugyanis mennek fel az egekbe, és a szolgáltatás szerintem nem annyival jobb. Egy dolgot viszont ezzel együtt el kellett engednem: hogy ismerős orvossal találkozzak. Mindig kicsit lutri, hogy kihez kerülök, ami nőgyógyászati vizsgálat esetén fokozottan kényes kérdés. Nem baj! Bátor voltam.

Az új orvos egy alacsony, csúnyább arcú, borostás képű férfi volt, talán kicsit elhanyagolt kinézetű, és úgy saccoltam, hogy már csak nyugdíj mellett rendel. Udvariasan leültetett, de mielőtt a tárgyra tértünk, csörgött a telefon, és az asszisztens azonnal továbbadta a kagylót az orvosnak. Nem hallottuk pontosan a beszélgetést, de a doktor arcáról leolvastuk, hogy valami komoly dologról van szó, és a válaszaiból kiderült minden.

Egy idős férfi telefonált teljes kétségbeesésben. A felesége magatehetetlen beteg, és ő ápolja. A végbélkúpot, amit a háziorvos felírt a feleségének, ő sajnos rossz helyre helyezte fel, és már nem tudja kivenni. „Mi lesz most?!!” A drámai történettől annyira megszeppentünk, hogy az asszisztenssel könnybe lábadt a szemünk. A légy zümmögését is hallani lehetett, mikor az orvos válaszolt. Kimért volt, de végtelenül empatikus. „Kedves uram! Először is nyugodjon meg! Ne hibáztassa magát, hiszen ez bármelyikünkkel előfordulhat! Nem csinált semmi visszafordíthatatlant.” Megdöbbentem ezen az emberségen és profizmuson. „A kúp nemsokára fel fog szívódni, de nem fog történni semmi baj. Nem lesz tőle beteg a felesége.”

Amikor letette a kagylót az orvos, csak ennyit mondott: „Na, ezek az igazi drámai sorsok!” Ebben mindannyian egyetértettünk. A rosszarcú – akarom mondani –, angyalarcú nőgyógyász elnézést kért, hogy húzták az időmet. Rutinosan elvégezte a vizsgálatot, majd a papírok aláírása után így búcsúzott el: „Köszönjük, hogy minket választott. Megtisztelt.”

„Hm. Megtiszteltem? Ő tisztelt meg engem” – gondoltam magamban.