Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

Tegnap csodálatos élményben volt részünk. Meglátogattuk az egyik jó barátunkat, aki szklerózis multiplexben szenved, és már csak a fejét tudja mozgatni. Mikor beléptünk a szobába, tekintetem azonnal Péter arcát látta, ami ragyogott az örömtől, és szeme csillogása valami megfoghatatlan békét és szeretetet sugárzott felénk. A hangja olyan fiatal és boldog volt, mintha csak egy vidámparkban találkoztunk volna össze. Egyszerűen jó volt ott lenni vele és kedves feleségével.

Sokat beszélgettünk, és barátunk annyira tudott örülni velünk, ha valami jó dologról beszéltünk, ilyenkor mindig meg is dicsért: „Ügyes, nagyon ügyes!” De együtt is tudott velünk érezni, ha valami nehézségünk került szóba, ilyenkor is ragyogott az arca, és szeme biztatóan ragyogott, mintha azt mondta volna: Semmi baj, mennyei Atyánk tud róla.

Mielőtt hazaindultunk, imádkoztunk, és Péter barátunk kezdte az imát: „Uram, én annyira hálás vagyok, azt sem tudom, hol kezdjem!” Akkor én nem bírtam tovább, sírva fakadtam. Egy ember, aki csak a fejét tudja mozgatni, ragyogó arccal ad hálát. Arra még emlékszem, hogy Péter megköszönte a Mindenhatónak, hogy ott van, ahol most kell lennie. Igen, mert sokan nem érthetik, de akkor én ott átéreztem, hogy Péter élete ott a betegágyán többet mond, mint ezer prédikáció, nagyobb bizonyíték a hitről, mint bármilyen nagy szavak. Mert neki egy olyan soha el nem múló béke és öröm adatott meg, amit sok ember csak szeretne magának. Ez a béke és öröm nem olyan, mint a szappanbuborék, vagy mint amikor vége a nyári vakációnak, és így vége az örömnek is. Azért mert noha béna a test, a lélek szárnyal.

Mikor végeztünk az imával, nemsokára indultunk haza. A hazafelé úton is csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó lenne, ha ez a hálával telt érzés mindig velem maradna! Mindig, a hétköznapok nehézségei közepette is, mert csak a hálás szív lehet boldog. Mert egy hálával telt szív soha nem lehet boldogtalan!