Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

Tíz évvel ezelőtt egy sérvműtét előkészületei során derült ki, hogy baj van a májammal. A véreredményeim láttán az orvosok először meg sem akartak műteni. Az altatóorvos végül azzal a feltétellel egyezett bele a beavatkozásba, ha megígérem: Amint képes leszek megtenni két lépést, a harmadik már egy májspecialistához vezet. Így is tettem.

A vizsgálatok során kiderült, hogy gyakorlatilag gyerekkorom óta hordozom a fertőzést; valószínűleg egy nem steril tűvel kaphattam el a májgyulladást. Akkoriban ugyanis még nem léteztek eldobható eszközök, a tűket egyszerű kifőzéssel fertőtlenítették. Bár a probléma már a honvédségnél is felmerült, akkoriban még nem Hepatitis B-ként azonosították. A betegség csak 60 éves koromra mutatkozott meg; addig panaszmentes voltam, annak ellenére, hogy nehéz fizikai munkát végeztem, fiatalabb koromban pedig élsportoló voltam.

Úgy tudom, a Hepatitis A és C típusai könnyebben gyógyíthatók, a B viszont jóval nehezebb eset – különösen akkor, ha a vírusszám magas, és a fertőzés már évtizedek óta jelen van a szervezetben. Az én esetemben pontosan ez történt. Bár a gyógyulási esélyek csekélyek voltak, a kezelések hatására a vírusszám csökkenni kezdett. Sőt, a kezelőorvosom valóságos csodának nevezte, hogy a vírus végül teljesen eltűnt a szervezetemből, hiszen az orvosi szakirodalom szerint erre mindössze egy százalék körüli az esély.

Sajnos azonban a vírus – hiába tűnt el – az évtizedek alatt annyira tönkretette a májamat, hogy az orvosok már öt évvel ezelőtt felvetették a transzplantáció lehetőségét. Egy ideig vonakodtam a beavatkozástól, de tavaly gyanús csomók jelentek meg a szervemen, amelyekről bebizonyosodott, hogy rákos elváltozások. Ekkor lokális kemoterápiát kaptam. Újabb csoda történt: A daganat már az első kezelés után felszívódott. Ennek ellenére a szakemberek ekkor már elkerülhetetlennek tartották a májátültetést, mert a májam állapota miatt fennállt a veszélye, hogy a rákos folyamat bármikor újraindulhat.