Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

Indiában egy helyi városi keresztény közösség egyik vezetője voltam, amikor egy kérés érkezett hozzánk, hogy segítsünk egy nagyon szegény, pici törzs tagjain, akik pár órára laknak attól a várostól, ahol mi tartózkodtunk. Meghalayában nem ismerték Jézust; egy helyi, természetimádó vallást követtek. A faluban nem volt sem áram, sem folyóvíz, sőt WC sem. Első alkalommal, amikor odamentünk, nem sokat tudtunk róluk. Pár családnál látogatást tettünk, mielőtt nyilvános alkalmat rendeztünk volna. Ezeken a látogatásokon egy dolog tűnt fel nekem: Mindegyik családban a született gyermekek fele volt már csak életben. Rengeteg csecsemő és kisgyermek halt meg. Nem ismerték a pontos okát, de idővel az is kiderült, hogy sokan a férgességbe haltak bele.

Az első nyilvános keresztény alkalmat a falu szélén, egy mezőn tartottuk. Tizenöten mentünk le a városból a faluba öt napra. Rajtam kívül mindenki más indiai volt, a környező államokból, különböző törzsekből, de mind „helyiek”. Én voltam az első külföldi, akivel a Szakacsep-törzs tagjai találkoztak, és ez lehet az oka, hogy a lelkipásztor egyből a bevezető után, minden előzetes egyeztetés nélkül előre hívott, hogy akkor most én beszéljek. Volt rá 10 másodpercem, hogy végiggondoljam, mit is mondjak az egybegyűlteknek. Az egész falu ott volt, apraja-nagyja, kb. 200 ember. Valaki angolról fordított engem a közvetítő nyelvre, majd az az ember, aki máshonnan házasodott be oda, és beszélte ezt a közvetítő nyelvet is, fordította a helyi nyelvre.

A falu lakossága 100%-ban analfabéta volt; senki sem járt iskolába. Nem volt hova. Betegek, abszolút szegénységben élők, a külvilágtól szinte teljesen elszigetelt népcsoport. Ők voltak a hallgatóságom. Én pedig egy szót sem készültem mondani. Egyetlen dolgot tudtam előhúzni: Azt az üzenetet, amit aznap reggel a Bibliámban olvastam. Ebben Isten arra buzdította a népét, hogy áldják meg a gyermekeiket – így hát én is arra buzdítottam aznap reggel a falu népét: Áldják meg a gyermekeiket! Tudván, hogy nagyon nagy a csecsemőhalandóság, éreztem, hogy erre óriási szükség van. Viszont ezek az emberek még nem voltak Krisztuséi. Mégis az a meggyőződés volt a szívemben, hogy kérjem meg őket: Fogják körbe a gyermekeiket, és áldják meg őket. Én előremondtam az áldást, és ők mondták utánam. Éreztem, hogy ennek nagy jelentősége volt, de csak egy év múlva tudtam meg, mennyire nagy!