Üdvözöljük a Gyógynaptár oldalán!

Éva tekintete a dohányzóasztalon heverő Pio atya-könyvre tévedt, és ettől fogva az atyához intézte szavait: – Pio atya, te sok emberen segítettél! Én sohasem tudtam hinni, de te olyan valóságosnak tűnsz. Te is ember voltál, mint mi; nem is olyan régen, az 1960-as években még éltél. Megközelíthető voltál. Olvastam, hogy sokszor meg is dorgáltad az embereket, mert beléjük láttál, és tudtad, ha sumákolni akartak, vagy nem voltak hajlandóak őszintén magukba nézni. Minket is lenne miért megdorgálnod. Most látom, mennyi lényegtelen dolog fontos volt számomra, miközben a lényeg, ami igazán fontos, elsikkadt. Sok mindent másképp tennék… Szeretnék hinni, Pio atya! Te annyi embernek segítettél, járj közben értünk Istennél! Kérlek, könyörögj értünk is: ne haljon meg a férjem! Úgy szeret élni! Ha kapunk még egy esélyt… Téged meghallgat Isten, mert te nemcsak hitted, de mindig szeretted is Őt, és megtetted, amit kért tőled. Mi hogyan is kérhetnénk Tőle bármit? Én, aki sosem hittem, csak magamban, az erőmben, a kitartásomban… Mára mindkettő elfogyott. Te vagy az egyetlen reményem, Pio atya. Talán nem is véletlen, hogy nemrég kaptam ezt a könyvet rólad.

Éva testileg-lelkileg kimerülve tért nyugovóra. Éjjel 2 órakor hangos kopogtatásra ébredt. Amúgy sem volt túl nyugodt; zakatoló szívvel ment ajtót nyitni. – A lányom lesz az! Nem akarta telefonon mondani, hogy meghalt az apja – gondolta sietve. Elfordította a kulcsot a zárban, kiakasztotta a biztonsági láncot, és határozottan kinyitotta az ajtót, de az üres lépcsőház fogadta. Kilépett az ajtón, megnyomta a világítást, de a fény csak a néma, üres folyosót mutatta. – Nem értem – suttogta meglepetten, majd visszahúzódott a lakásba és bezárta az ajtót. Félve várta a reggelt, noha semmi jót nem várt az új naptól.

Kilenc órakor engedték be az intenzív osztályra. Imre az ágya szélén üldögélt és evett. Éva, mintha kísértetet látott volna, teljesen ledermedt. A nővér gyengéden megérintette a vállát: – Értetlenül állunk az eset előtt. Éjjel 2-kor erőszakkal felkelt, hogy neki vécére kell mennie, és azóta is jól van.

– Így történt ez – zökkent vissza emlékezéséből a valóságba Éva. – Még tizenhat évet élt a férjem egészségben. Csoda volt.

Kinga álmélkodva nézett Évire. Ő is sokat hallott már Pio atyáról.

– Filmet is láttam az életéről. Azt mondta, hogy halála után még nagyobb dolgokat fog tenni.